Támogatóink

abacusan_oktatasi_studio_logo Abacusan Stúdió

Az Abacusan Stúdió 2008-ban kezdte meg működését a Fortune Magyarország Kft. oktatásszervezési üzletágaként, és 2013. óta önálló társaságként, 2014 óta nonprofit Kft-ként nyújtja szolgáltatását. 2013. őszén vált a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége által Regisztrált Tehetségponttá, 2017. tavaszán Akkreditált Kiváló Tehetségponttá.
Társaságunk a legkülönbözőbb korosztályok tagjai számára szervez oktatási, képzési, ismeretterjesztő és családi programokat, komplex vetélkedőket, valamint a szabadidő hasznos és minőségi eltöltését segítő szolgáltatásokat.
Honlap: http://abacusan.hu/


DiákhitelDiákhitel Központ
A felsőfokú tanulmányok megkönnyítésére jött létre a Diákhitel-konstrukció, amely segít az egyetemi-, főiskolai évek alatt.
Honlap: http://www.diakhitel.hu/

 


 eTwininnglogo_etwinning
Az eTwinning az európai iskolák közössége.  Olyan felületet biztosít a részt vevő európai országokban működő iskolák munkatársai (tanárok, igazgatók, könyvtárosok stb.) számára, ahol kommunikálhatnak és együttműködhetnek egymással, közös projekteket indíthatnak, továbbá megoszthatják egymással ismereteiket, azaz röviden: átélhetik, milyen Európa legérdekesebb oktatási közösségének a tagja lenni, és részt vehetnek annak életében.
Honlap: https://www.etwinning.net/hu/pub/index.htm


Katica Játékbolt Katica

A figyelmünk középpontjában 25 éve a gyermek áll, akinek testi, lelki és érzelmi fejlődését kiváló minőségű játékainkkal kívánjuk elősegíteni.
Minden gyermek eltérő fejlődési utat jár be, ezért cégünk arra törekszik, hogy minőségi termékek segítségével színesebbé, játékosabbá tegye a szülő és gyermeke mindennapjait a fejlődés útján. A játék nem csak a gyermeknek fontos, de a szülőnek is, rávilágít a közös munka örömére, kitartásra nevel, sikerélményt nyújt és előrelépést eredményez a tanulmányokban.
Honlap http://www.katica.hu/


MIPSZIMindennapi Pszichológia
Az egyre népszerűbb magazinban mindennapi jelenségekről, viselkedésformákról olvashatunk. A cikkek, tanulmányok az, emberi kapcsolatok lelki hátterét írják le pszichológusok tudományos igényű, közérthető magyarázatával.
Honlap: http://mipszi.hu/


neteducatioNeteducatio
A Neteducatio Magyarország egyik vezető távoktatással foglalkozó szolgáltatója.
2005 óta e-learning-képzésekkel, szakmai anyagokkal segítik a pedagógusok munkáját. A szakmai tanácsadáson túl mára már az ország piacvezető távoktatásos továbbképzéseit kínálja, a portfóliókészítéshez és a tanfelügyeleti ellenőrzéshez szükséges felkészítő anyagokkal együtt. A több, hatékonyan és könnyen elvégezhető akkreditált képzés mellett szakkönyvek széles körű választéka képezi kínálatukat, a pedagógus szakma egészét (óvodapedagógus, alsó és felső tagozatos pedagógus, intézményvezető, bölcsődei nevelő, tanító) kiszolgálva
Honlap: http://neteducatio.hu/


 Pressley Ridge Magyarország Alapítvány

Pressley Ridge Alapítvány                           Magyarországi Terre des hommes Alapítvány

Az alapítvány célja a súlyos magatartási-, beilleszkedési- és érzelmi nehézségekkel küzdő fiatalok sikeres életvezetési esélyeinek növelése, a velük és családjaikkal, lakókörnyezetükkel foglalkozó szakemberek és segítőfoglalkozásúak módszertani kultúrájának szélesítése által. Az alapítvány mind intézmény-alapú, mind pedig iskola utáni programokkal törekszik a veszélyeztett fiatalok között gyakori korai iskolaelhagyás megelőzésére, valamint a boldog és tevékeny élet elősegítésére.s magatartási-, beilleszkedési- és érzelmi nehézségekkel küzdő fiatalok sikeres életvezetési esélyeinek növelése, a velük és családjaikkal, lakókörnyezetükkel foglalkozó szakemberek és segítőfoglalkozásúak módszertani kultúrájának szélesítése által. Az alapítvány mind intézmény-alapú, mind pedig iskola utáni programokkal törekszik a veszélyeztett fiatalok között gyakori korai iskolaelhagyás megelőzésére, valamint a boldog és tevékeny élet elősegítésére.

Honlap: http://nobadkid.org


Terre des hommes Alapítvány23634789_10208321724279722_1418057862_n

A Terre des hommes Svájc legismertebb gyermekvédő szervezete. A Magyar Terre des hommes Alapítvány a svájci székhelyű szervezet regionális irodájaként működik. Célja a legsérülékenyebb gyermekek körülményeinek folyamatos javítása. A szervezet missziója a rászoruló gyermekek segítése, és ezt két fő területen végzi: az egészségügyben és a gyermekvédelemben. A Terre des hommes arra törekszik, hogy megerősítse a gyermekvédelmi rendszereket.